Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Oroszlán

2009.04.26

Az állatvilág sörényes királya

Kegyetlen vadászok, gondos családanyák:

Alkonyattájban sokszor veri fel a szavanna csendjét a hím bömbölése. A legelésző állatok legfejjebb csak megrezzennek, de nem fognak menekülni, hiszen jól tudják, hogy ezzel csak más hallotávolságban  lévő hímeknek jelzi, hogy a területére tévedett.                                                                                     Nincs behatárolható szaporodási idelyük, s az a területtől, a csapat többi tagjától függően alakúl. A lány testvérek ivarzása ugyanis egymáséhoz igazodik, így sok kölyök egyidős a falkában. A 3-5 éves korában ivaréretté váló nőstény oroszlán gondos anya; bozótosban, vagy sziklaüregben hozza világra kölykeit, deha szükséges, fogai közé csippentve menekírí őket.                           A kicsik eleinte gyámolalanok, az ,,oroszlánovodában'' unokatestvéreikkel együtt, cstlő-botló módon jászadoznak, amit a mogorva apaállat is eltűr.

 

Olykór az ember is zsákmány lehet

Az emberhúsra szokott oroszlánok istencsapásaivá váltak az adott területnek. A múlt század végi kelet-afrikai vasútépítésí munkálatok során volt olyan oroszláncsapat, amely közel 300 munkás haláláért volt felelős.                         Mindaddig fel kellett függeszteni az építkezést, míg kézre nem kerítették őket. 

 

,,A király öltözete''

Az ororszlánt méltóságteljes megjelenése miatt az ókori civilizáció népei is az állatok királyának tartották, manapság  inkább az afrikai szavannák címerállataként ismerrt. Rövi, sima szőre sárgásbarna,fülének hátoldalán fekete foltok díszelegnek. A hímeknek sárgás, vagy éppen sötetbarna, dús sörénye  van, ami az egymás közötti ádáz küzdelmekben óv a komolyabb sérülésektől. Ez a ,,dicsőséges hajkorona'' egyedülálló jelenség a macskafélék között. A test színezetével megeggyező színű farok végén mindkét nem fekete bojtot  visel. A farok vázát az utólsó, tüskeszerű megnyúlt csigolya adja.                                  Az oroszlánkölyöknél gyakori a foltpozottság, amit késöbb levedlenek. Szabad természetbenmegfigyeltek már feketés színezetű, ún. melanisztikus példánokat is.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.